Prológus

Kedves Olvasók! 

Mint láthatjátok, ez egy Harry Potter univerzumban játszódó történet, melyet egy már létező karakter megléte ihletett meg. Ahhoz, hogy az alább látható prológus részt megértsd nem baj, ha a főszereplő jellemével, elképzeléseivel tisztában vagy, ezt pedig a menü-ben a "szereplők" fülecske alatt találod! Kérlek olvasd el, hogy átfogó képet kapj arról, hogy kit is fogsz megismerni és remélem személyisége hamar a szívedhez férkőzik majd! Oldalt valamivel lentebb megtalálhatjátok a részletes világleírást, valamint a jelenlegi iskola házait kifejtve! Üdvözöllek titeket, remélem sokáig velem maradtok még! 

U.i.: reményeim szerint a menü még bővülni fog sok-sok érdekességgel ami a világhoz és Pearl-hez kapcsolódik! Ha láttok bennem fantáziát iratkozzatok fel, és kommenteljetek, hogy lássam mi az amit jól, vagy épp rosszul csinálok! 

Üdvözlettel, 

D.G. White

---

- Ugyan már Pearl! Most miért csinálod ezt? – hallatszódik a kérdés az egyik lépcsőforduló eldugott sarkában. A szavak visszavonhatatlanul csengenek, és természetesen megválaszolatlanul kúsznak a levegőbe, a fejek fölé, még inkább feszültséget generálva. A vörös lobonc megrázkódik kissé, majd szikrázó barna íriszek tekintenek a kérdés feltevőjére. Nem vitás, ha egy pillantással lehetne gyilkolni, a fiatalember már eléggé közel járna a halálhoz.

- Már mondtam neked, hogy számomra ez fontos! Miért nem lehet tiszteletben tartani a kérésemet? Vagy csak miért nem fogadod el azt, amit mondtam? – kérdezi a lány immár egyáltalán nem nyugodtan. Kérdései hevesek, a nagy indulattól a hangja kissé magasabban szól, és ha egy arra járó véletlenül kihallgatná ezt az eszmecserét, azonnal kivehetné a beszélgetésből kiszűrődő indulatokat. Mert hát jelen esetben a téma nem éppen mindennapos a lány számára, és mint olyan, kellőképpen meg is zavarja az ő kis biztonságos világképét. Arcára pír ül ki, teste forró, annyira megszégyenültnek érzi magát. Soha nem volt még része a férfiak tolakodásában, és talán ez volt az első eset, mikor is valami hasonló történt. Igaz, ki vethetné egy vőlegény szemére, hogy meg akarja csókolni – jogosan – leendő aráját!?

Pearl azonban kissé máshogy éli meg ezeket a perceket. Szíve hevesen ver, és ha nem tartaná magát mindennél jobban, lélektükreiből most öklömnyi könnycseppek peregnének. Hiszen ő soha nem volt híve ennek a testiség dolognak, ő az, aki abszolút elítél mindennemű dolgot, mely ezzel kapcsolatos. Utálja a koravén lányokat, azokat, akik elhasználják a testüket, és akik egyszerűen csak brahiból esnek túl igazán fontos dolgokon! Neki elvei vannak, sziklaszilárd meggyőződése, mely egyszerűen nem fér össze ezzel a dologgal, Arthur hiába is erőlteti! Egyszerűen még nem kész rá, és nem is akarja élete első csókját elpazarolni! Hiszen nem akkor a legszebb mindez, mikor minden megköttetik? Mikor végre minden a helyére kerül, és immár ezzel pecsételheted meg hűségedet?

- Én tiszteletben tartom mindezt, de akkor te is tartsd tiszteletben, hogy férfi vagyok, és vannak vágyaim! Téged foglak elvenni, és ha nem akarod, hogy más lányok után fussak, akkor jobb lenne, ha megadnád azt, amire szükségem van! – hallatszódik a fenyegetés, majd ennek nyomatékosítása végett erős ujjak kulcsolódnak a lány gyönge csuklójára.

- Eressz el, Arthur! Mi a fene bajod van? Mi ütött beléd? Eddig soha nem viselkedtél így velem! – hallatszódik a hisztérikus kérdőre vonás, majd a szabadon hagyott kéz is mozgásba lendül. Óriási csattanás visszhangzik a folyosón, majd a fiú arcán rögtön meg is jelenik - a másodpercekkel ezelőtt az orcájára mért - ütés nyoma. Az ujjak, melyek pár másodperccel ezelőtt még satuként szorítottak, most elengedik a hófehér bőrt, a lány pedig egy határozott mozdulattal lép hátrébb, hogy a kellő távolságot megtartsa!

- Nem viselkedhetsz örökké ilyen elutasítóan, remélem, tudod! – cseng határozottan a fenyegetés a lány háta mögül. Pearl egy pillanatra megtorpan, majd mélységes fájdalommal a tekintetében fordul vissza leendő „urához”.

- Te pedig nem viselkedhetsz velem úgy, mintha a tulajdonod lennék! Nem vagy még a férjem, az eljegyzést bármikor felbonthatom! Azt hittem te nem süllyedsz le mások szintjére! Úgy látszik tévedtem… - jegyzi meg a lány hűvösen, majd tartva magát, kihúzott vállakkal, már-már katonásan masírozik el a legközelebbi női mosdó felé. Először is le kell öblítenie az arcát, hogy az  visszakapja eredeti színét, az apránként kibuggyanó könnyeket, és nem árt némi hideg víz a kezére sem, melynek nyomát valószínűleg napokig karperecként fogja viselni…