1. fejezet

Sziasztok! 

Nos hát először is sajnálom, hogy csak ilyen későn jelentkezem! Már egy ideje meg volt írva a történet első fejezetének a fele, azonban nem nagyon haladtam a saját magam kis teendőivel, így kénytelen voltam ennek a befejezését elhalasztani. Most volt egy kis időm, úgyhogy fogadjátok szeretettel. Remélem kellően sok kérdést hoz ez mindenki fejébe és a továbbiakban is figyelemmel fogjátok kísérni a történetet, és remélem a következő jobb is lesz mint ez! ^^ 

Ölel mindenkit: 

White 

---

Igazából nem tudta mit talál felháborítóbbnak. A fiú arrogáns és követelőző viselkedését, az erőszakosságát, vagy a vele szemben helyet foglaló lány kimért és lenéző pillantását. Már lassan két hónapja volt tagja az iskola falai között helyet kapó titkos csoportosulásnak, mely a

Valkűrök nevet viselte. Lényegében azért lépett be ide, mert úgy gondolta, a hasonló eszmék majd akár barátságokat és bajtársakat is sodorhatnak az útjába. Azonban hiába minden várakozása ezalatt a "pár" rohanó nap alatt nem igazán találta meg a helyét. Mondhatjuk azt is, hogy számításai nem az elképzelései szerint alakultak és ez mérhetetlenül bántotta. Egyébként is képes volt olyan dolgokon zsörtölődni, melyeknek egyáltalán nem volt értelme, így pedig abszolút el is szállt minden kedve az életével kapcsolatban is. Nagyot sóhajtott, mellkasa ütemesen süllyedt majd emelkedett, azonban hiába minden relaxációs gyakorlatnak és belső monológnak, nyugodtabbá egyáltalán nem vált, és a szívverését sem tudta lecsillapítani. Mindig is úgy képzelte, hogy a házassága nem csak a családja miatt történik majd. Valahol lelke mélyén szerette volna, ha esetleg egy szerelem is megtalálja, talán pont annak a személyében, akivel életét össze szándékozik kötni, azonban Arthur, sehogy sem illett ebbe a szerepkörbe. A másik problémája pedig az volt, hogy kettejük házasságát immár nem csak a szülők sürgették és akarták, hanem a Valkűrök tagjai is. Nem véletlen tehát hogy most épp a csoport feje előtt ácsorog és a maga csendességében vár a letolásra, melyet minden bizonnyal meg fog kapni. Hiszen nem volt túl odaadó, még akkor sem, ha hallotta a parancsot! Tudta, hogy szeme előtt kell tartania mindent, ami a fiúval kapcsolatos. Igaz, számára ez az egész hülyeségnek hangzott, nem értette miért is olyan fontos ez a bárgyún vigyorgó szoknyapecér, aki még csak azzal sem tiszteli meg, hogy elfogadja kettejük kapcsolatát. 

- Szóval, mi is volt ez az egész, Pearl? - hangzik fel a kérdés, majd a lány immár bevetve minden magabiztosságát kihúzza magát a kérdező előtt. Vállai egyenesek, tartása akár egy fáé, oly egyenes. Tekintete az előtte ülő barna hajú lány lélektükrét keresi, azonban mikor az arra sem méltatja, hogy ránézzen elhúzódó szájjal kezd bele a mondandójába. - Meg akart csókolni, én pedig nem hagytam! És nem is fogom hagyni, hogy egy ilyen semmirekellő csak úgy ellopja az első csókom! Ha úgy viselkedik akkor megkapja... és természetesen az övé lesz, hiszen a férjem lesz, azonban akkor mikor én akarom! - csendülnek fel a szavak az üres falak között. A lány ajka kissé megremeg, majd mikor immár bezsebel egy dühödt pillantást lesüti a szemeit. 

- Megállapodtunk, hogy neked csak vele kell foglalkoznod! Semmilyen más feladatot nem szabtam ki rád, ezt az egyet! Megbeszéltük, hogy lesni fogod minden kívánságát, hogy mindent megteszel érte! Ez mi? Ez nem azt jelenti, hogy mindent! Jelenleg ez a semmit jelenti! 

- Igen, de azért mindennek van határa, és én önmagamat nem tudom és nem is akarom sem becsapni, sem megtagadni! - ellenkezik a lány, majd inkább nyeli le az összes további mondanivalóját, mikor meglátja a gyér fényben felcsillanó pálcát, és a Valkűrök fejének idegességtől remegő kezét. 

- Ez viszont egy olyan társaság, melynek önként lettél a tagja! Nem lettél volna köteles elfogadni az invitálást! Saját akaratodból jöttél hozzánk, és esküt tettél, mely szerint segítesz minket, követed a parancsainkat egy közös célért és jövőért! Tudod mivel jár az, ha ellenünk játszol? Itt az életed a tét Pearl, még akkor is, ha ezzel nem vagy túlzottan tisztában! - a kimondott szavak szinte már visszhangot keltenek a némaságban. Akárha apró kések lennének, úgy pattannak vissza a falakról, majd találják telibe a lányt, kinek vöröslő hajkoronája szinte már világít a sötétben. A kimondott szavak tőrként hasítanak a lány húsába, és hiába minden tartása, mégis úgy érzi, hogy összeomlik a kimondott szavak jelentésének súlyától. 

- És most, kedves Pearl, csak azért, hogy semmi hiba ne történhessen a jövőben, ideje kiengesztelned engem és a Tanács többi tagját! Újabb feladatot kapsz, és megígérhetem, hogy ha nem teljesíted, akkor olyan kínokat kell átélned, melyet eddig még soha nem éreztél! - kék íriszek villannak a lányra, és Pearl már érzi, hatalmas hibát követett el, mikor azt hitte, számára ezen a helyen megadatik majd a barátság és a család. Soha nem gondolta volna, hogy a helyzet idáig fajulhat, és hogy vannak az iskola falai között olyan diákok, akik képesek arra is, hogy a végsőkig elmenjenek egy-egy feladattal kapcsolatban! 

- Mi lenne a feladat? - hallatszódik a halk kérdés, és Pearl lélektükrei az előtte álló nőre tévednek. Íriszei magukba zárják a látványt és elraktározzák azt agyának egy apró kis szegletében. Hosszú barna tincsek kúsznak a látóterébe, kék szemek villannak, és a sötétből lassan kirajzolódik az arc, melyet talán még soha nem látott, és melyet soha nem is fog elfelejteni. 

- Ugyan, hova ez a sietség!? Maradjunk annyiban, hogy ez volt az első és utolsó kudarcod! Most menj, pihenj le, gondold át az életedet, és azt, hogy mit is vállaltál akkor, mikor úgy döntöttél a Valkűrök közé állsz! A feladatodat pedig a héten megkapod! - a barna hajú lány arca lassan felderül, szája ördögi mosolyra húzódik, Pearl pedig önkéntelenül is nagyot nyel. Mintha csak egy hatalmas kődarab torlaszolná el a nyelőcsövét, szinte már fuldoklik, és zihálva, kínlódva próbál levegőt venni. Az oxigén túl lassan áramlik a tüdejébe, azonban igyekszik tartani magát, és nem pánikolni túlzottan. Mikor végre útjára bocsátják és a termen kívül találja magát, egyszerűen képtelen arra, hogy tovább állva maradjon. Semmivel sem törődve omlik össze, és rogy térdre, mintha a vállalt terheket már képtelen lenne tovább cipelni. Arca kipirosodva lángol a forróságtól, szíve zakatol és a légzés is nehézséget okoz. Szemét lehunyja, visszaszorítja azt a pár kicsordulni igyekvő könnycseppet, és pár perc alatt megpróbálja összeszedni magát. Hiszen mi rossz is történhetne vele egy ilyen összeszokott csapatban? Hiszen csak jót akar! Egy szép jövőt, egy pár barátot, és élete végéig kitartó tiszteletet, melyet pár jó cselekedet után ki is fog érdemelni... ugye? 

--- -- --- 

- Merlinre! Nem hiszem el! – szakadnak fel a fiúból a keresetlen szavak. Már másodjára próbálkozik, azonban egyszerűen képtelen arra, hogy csapatának pontot szerezzen. A koncentráció most oly távol áll tőle, és akárhogy is nézzük, ez a kviddics játékán csak még jobban ront. Valahogy nem megy a pontszerzés, és szerencséjére ez csak a napi edzés, mely talán ennél szánalmasabb már nem is lehetne. Fél óra szerencsétlenkedés után, szinte már idegbetegen irányítja a seprűjét a föld felé, majd pattan le arról és ül le egy padra, maga helyett beküldve egy másik játékost. 

- Mi van veled Bishop? Nem szoktál ilyen szarul játszani! – hallatszódik a kérdés a barna hajú fiútól, aki mintegy drukkerként előszeretettel nézi az iskola legsikeresebb csapatának játékát. - Ne is beszéljünk róla! Egyszerűen képtelen vagyok koncentrálni, na nem mintha bármi közöd is lenne hozzá Blackrock… - kéri ki magának, majd egy lesajnáló pillantással illeti a mellette helyet foglaló fiút, aki a látszat ellenére az egyik legjobb barátja. 

- Hagyjuk, nem kellenek a nagy szavak! Ismerlek már annyira, hogy ettől a lenéző stílustól nem fogok elfutni, mint számos talpnyalód. Ők nem véletlenül nem lettek a barátaid! – hallatszódik a frappáns válasz egy kellemes kis mosollyal megspékelve. Tekintetek találkoznak, szikra villan, száj húzódik mosolyra, lelkek feszülnek egymásnak és a két fiú szinte már némán kommunikál. 

- Utálom, és egyszerűen képtelen vagyok arra, hogy jobb belátásra bírjam! – fakad ki Arthur – Soha nem akartam ilyen korán nősülni, és ez a nőszemély egyszerűen kikészít! Egyszerűen utálom a stílusát, azt, hogy kioktat, hogy nagyra van önmagával és hogy … 

- Ismét elutasított? – vág közbe a fiú, majd hangosan nevetni kezd. 

- Szerintem neked csak az a bajod, hogy tetszik, és képtelen vagy rávenni arra, hogy érezzen irántad valamit! Hiszen ő az első lány, aki hiába lesz a feleséged nem ájul el tőled, és akitől még csak egy csókot sem tudtál kicsikarni! 

- Ne kezd el, ezt már megbeszéltük! Ja, jó nő, de eléggé prűd és én mit csináljak vele? Lassan nagykorú vagyok, és hála anyáméknak, kaptam egy kiskorút, akinek olyan elvei vannak, mellyel nem vehetem fel a versenyt… és nem csak ez! Egyszerűen képtelen vagyok arra, hogy meghassam. Bájaim nem hatnak rá, és én nem vagyok szűz mint ő! Vannak elvárásaim egy nővel kapcsolatban. Nem érdekel, hogy tapasztalatlan, de egyszerűen már nem akarok várni! Annyi fiatal lány szaladgál a világban! Nekem pedig miért pont őt kellett megnyernem magamnak? Miért nem lehetek inkább szabad? – ömlenek a szavak a fiú szájából, majd kesztyűjét lehúzza, és barna hajába túr, hogy azt kissé megigazítsa. Mogyorószín lélektükrei csillognak a napfényben és igen, ha valaki ránéz, akkor nem tud szó nélkül elmenni a külseje mellett. Magasságával súrolja a 190 centimétert, alkata szikár, vállai szélesek, izmosak, azonban nem egy kigyúrt Adonisz. Ő csak olyan kisfiúsan helyes, még akkor is, mikor arcát pár napos borosta díszíti. A kviddics miatt a lányok első számú kedvence és mint olyan mérhetetlenül magabiztos. Magabiztosságát egy ember képes csak a mélybe taszítani és ez természetesen nem más mint Pearl. A lányt már kölyökkorában a feleségének szánták, ő pedig, mint tökéletes szülők tökéletes gyermeke a kérésnek eleget téve kérte meg a kezét. Még akkor is, ha gyermekként inkább jutott egy gyufa az eszébe a lányra nézve – mint az, hogy a későbbiekben ő legyen gyermekeinek anyja. Érzései az évek alatt nem sokat változtak. Talán annyiban, hogy rájött, számára milyen fontos is a szabadság. Nőügyeit diszkréten kezelte, azonban így is többet súgtak össze a háta mögött vihorászva a lányok, mint kellett volna. Talán ez volt az egyik olyan dolog, mely kiváltotta Pearl-ből, hogy önmegtartóztatást fogad, és ezáltal is nehéz döntésekre kényszeríti leendő urát, akivel valljuk be nem igazán fenséges a kapcsolatuk. Már elég korán rájöttek erre mindketten. Valahogy nem passzolnak. A tűz és a jég az melyet megtestesítenek, és a lány jégpáncélja oly vastag, hogy egyszerűen képtelenség bárkinek is közel kerülni hozzá. Hiába a prefektusi lét, az ismertsége, inkább leráz mindenkit, csak ne kelljen kommunikálnia, és ez vonatkozik Arthurra is. 

- Szerintem alapból rosszul közelíted meg a helyzetet! - mondja a fiú, majd tekintetét Arthurra szegezi. 

- Pearl nem egy bonyolult lány, normálisak az elvárásai, még akkor is ha úgy gondolod, hogy abszolút bonyolult. Ha nő lennék én sem biztos hogy örülnék, ha valami őrült állandóan le akarna teperni! - kacag fel a fiú, majd jókedve a mellette ülő Arthurra is átragad. 

- Tehát azt mondod hagyjam békén, és inkább szorítkozzam a "milyen szép időnk van" témára? 

- Akár... mindenesetre egy próbát megér, ha azt szeretnéd, hogy életed végéig ne baszogasson és ne tegye tönkre az életedet! - veri vállon barátját a barna hajú srác, majd immár jókedvvel fordulnak mindketten a kviddicspálya irányába.